A Vendégház múltja, ahonnan indultunk...

A ház hanyatló sorsa 2010-ben változott meg, amikor rátaláltunk és megvásároltuk. Az utca legrégebbi épülete ezért, és mert minden eredeti állapotban volt akkor, teljes felújítás vált szükségessé.  Saját részre történt minden felújítás, nem volt akkor tervben, hogy később szállásként szolgáljon. Szerelem volt első látásra .

Az udvaron 3 diófa állt és egy akkora orgona bokor, -inkább a bozót jobban illik rá,- mint a ház maga, semmilyen más növény nem volt fellelhető... A kertben kukoricát termessztettek és inkább hasonlított egy kaszálóra, mint kertre. 

Mindezeken túl látva gyönyörű volt. A fákon a madárkák mind nekünk énekeltek, pici  színes gyíkocskák billegették magukat előttünk, bennünket köszöntött a harangszó minden órában és a hűs fák árnyékában még a parizeres szendvics is finomabb volt, mint valaha.  Tele vággyal, energiával, lendülettel megállíthatatlan volt a folyamat :-)

Végül rendületlen kitartásunk és sok sok elültetett növény gyümölcse a jelenlegi állapot. A ház és az udvar azóta is folyamatosan változik és alakul. Terveink vannak, talán túl sok is, de egyelőre ez titok :-) Amit csak lehetett mindent saját kezűleg végeztünk és végzünk a mai napig. Első vendégeinket 2015-ben fogadtuk, tele kétségekkel, milyen lesz vajon a fogadtatás. Azóta  szerencsére sok vendég járt nálunk, Poerto Rico-tól Norvégiáig szinte mindenhonnan a világból és büszkén mondhatom, elégedett visszajelzéseket tapasztaltunk, bízunk benne ez így is marad.

Aki nem hiszi, járjon utána :-) 

 Ha Sümeg környékén önálló szállást keres, vendégházunk a tökéletes választás.


Jöjjön el hozzánk és legyen vendégházunk kiindulópontja Magyarország egyik legszebb, legszínesebb tájegységének bebarangolásához.

Lépjen kapcsolatba velünk ITT...

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el