Zalaszántó látnivalók

A települést a híres Béke Sztupa tette igazán ismerté amellett, hogy különleges természeti adottságokkal rendelkezik. Mégis a látnivalók Zalaszántón korántsem csupán ennyiben merül ki.

A Sztúpa a 316 méter magas Világosvár hegyről néz a Balatonra, 30 méter magas és 24 méter széles. Ez Európa egyik legnagyobb Sztúpája.


Buddha tanításai, ereklyéi és egy 24 méteres életfa található a Sztupa belsejében. A Buddha szobor Dél-Koreából származik. A Sztupa Buddha szellemét, ugyanakkor bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együttérzését és szeretetét is jelképezi. A béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe. 

A sztupát a Dalai Láma személyesen avatta fel 1993-ban. A sztúpától lefelé, egy erdei lépcsőn és ösvényen el lehet jutni a szerzetesek házáig, ahol az ajtó mindig nyitva áll, szabadon bemehet bárki és megtekintheti a szentélyüket. Ingyenes a látogatásuk, becsületkassza van kihelyezve és saját maguk által készített tárgyaikat, ékszereket lehet "vásárolni" önkiszolgálással. 

Néhány éve egy meditációs központ is épült a Sztupa mellett, amely szintén folyamatosan fogadja a látogatóit.

 A vendégháztól kb 15 perc alatt elérhető autóval, Bazsi felé haladva a zalaszántói hegyen.

Meditációs Ház a Sztúpa mellett
Meditációs Ház a Sztúpa mellett

Kotsy- vizimalom 

 gyönyörűen felújított épülete is Zalaszántón található, klikk a képre.

Mézeskalács múzeum

Nyitvatartás:
Március 12-től június 30-ig
hétfő: szünnap
a hét többi napján: 10.00 - 17.00 óráig

Július 1-től augusztus 22-ig MINDEN NAP 10.00 - 18.00 ÓRÁIG

Augusztus 23-tól november 1-ig
hétfő, kedd: szünnap
a hét többi napján: 10.00 - 17.00 óráig

Elérhetőség: Drótos Gyöngyi

Tel.:06/30/589-7934, e-mail: drotosgyongyi@gmail.com

Tátika Vár

Zalaszántó közigazgatási területén található várat szerintem vétek volna kihagyni. Az onnan nyíló panoráma egy finom ebéd kiséretében egy emlékezetes napot teremt mindenkinek egy zalaszántói kirándulás alkalmával.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el